Epres-uborkás limonádé

Epres-uborkás limonádé

Kétség kívül berobbant a nyár és a hőség egyre elviselhetetlenebb. Mindenhol azt szajkózzák, hogy igyunk sok folyadékot, sok vizet. Nem véletlenül mondják ezt, mert valóban nagyon fontos, hogy elég folyadékot vigyünk a szervezetünkbe.

Nekem is most nagyon oda kell figyelnem, hogy eleget igyak, mivel én közismerten keveset szoktam inni és bizony ez most vissza is ütött az elmúlt hetekben. Persze a cukros üdítők nem a legjobb választások ilyenkor, a kávét még inkább minimalizálni kell, hiszen az vízhajtó hatású.

De mit igyunk, ha a teához nincs kedvünk, a víz pedig túl unalmas? Eszembe jutott, hogy még tavaly láttam erre klassz megoldásokat, így pici keresgélés után rájuk is bukkantam, ez pedig nem más, mint az ízesített víz!

Túl sokat ne várjunk tőle, mivel cukrot nem adunk hozzá, ami felpörgetné az ízét, így csak egy enyhén ízesített ásványvizünk lesz. A látvány azonban gyönyörű, már önmagában elég ahhoz, hogy meghozza a kedvünk az elfogyasztásához. Célszerű este bekeverni az italt, hogy egész éjjel tudjon a hűtőben érlelődni, hiszen minél tovább áll, annál ízesebb lesz.

Az első ötletet itt találtam. Nagyon kellemes frissítő ital. 🙂

Hozzávalók

  • 6-8 szem eper, nagyságtól függően
  • 2 lime (kezeletlen!)
  • 6-7 cm kígyóuborka
  • 1 l bubimentes ásványvíz
  • 6-8 levél citromfű

Elkészítés

  1. Az epret negyedekre, az uborkát és az egyik lime-ot karikákra vágjuk. A citromfű leveleket picit betépkedjük.
  2. Mindent egy kancsóba rétegezünk és felöntjük 1 l ásványvízzel.
  3. A másik lime levét kifacsarjuk és hozzáöntjük a vízhez.
  4. Legalább 1 éjszakára hűtőbe tesszük.

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!
Ha szereted a recept videókat, Youtube csatornámon sokat megtalálsz és folyamatosan bővül a tartalom újabbakkal is.
Minden feliratkozást és lájkot nagyon köszönök!

 

Lezárt téma.