Bud Spencer emlékére
Főkép forrása: Bud Spencer Official Facebook Site
Mikor június 28-án reggel bekapcsoltam a gépet, szörnyű hír fogadott.
Carlo Pedersoli, mindenki Bud Spencer-e örökre itt hagyott minket.
Ő nem csak egy legenda, nem csak egy ikon volt. Ő nekem nem csak egy kedvenc színész volt. Sokkal több ennél.
Mintha a legjobb barátom veszítettem volna el.
Amióta az eszemet tudom, az első film, amit láttam és megmaradt bennem, a Kincs, ami nincs volt. “Aki barátot talál, kincset talál.” És én rá is találtam ezzel a filmmel Bud Spencerre.
Kép forrása: Bud Spencer Official Facebook Site
Majdnem az összes filmjéről elmondhatom, hogy ha nem legalább 80-szor láttam egytől egyig őket, akkor egyszer sem. A filmjei végigkísérték a gyerekkoromat és ugyanígy a felnőtt korom fontos része maradtak. Kívülről fújom az összes imádott film szövegét és mégsem tudom megunni. Újra és újra végignevetem a filmjeit, mintha csak először látnám őket.
De nem csak a filmjei azok, amik megfogták az embereket. Maga Carlo Pedersoli az, akit mindenki szeretett. Kedves volt, jólelkű és alázatos. Nagyon szerette az életet. Ez a filmjein keresztül is átjött. Kitűnő sportoló és nagyon jó barát. A rajongóival nap mint nap tartotta a kapcsolatot FB oldalán, így egészen közel érezhettük őt magunkhoz. Mintha közeli ismerősünk lenne.
Mikor az első cikk szembejött velem, melynek címe az volt, “Meghalt Bud Spencer”, el se akartam hinni. Meg voltam győződve róla, hogy csak kamu, hiszen volt már erre példa. Aztán rá kellett jöjjek, hogy ez a Valóság.
Sokként ért. Szörnyű érzés volt. Bevallom, sírtam is.
Sosem voltam az a rajongós fajta. Bár vannak kedvenc vagy inkább kedvelt hírességeim, de sosem voltam az a hisztérikusan sikítozó fan, mint ami például Amerikában gyakori. De Carlo Pedersoli kivétel. Hogy miért is vált ekkora bálvánnyá, azt talán senki sem tudja megmagyarázni. Az a karakter, akit újra és újra megszemélyesített a filmjeiben és sok mindenben a valós énjével is egyezett, túl nőtt önmagán. Két generáció nőtt fel az ő filmjein, és csak ők tudják átérezni, hogy miről is beszélek. Azok, akiket szintén magával ragadott a filmjein keresztül átütő személyisége.
Nem is írnám most le az életrajzát, hiszen, aki hozzám hasonlóan imádta őt, újra és újra megnézte a filmjeit, utánaolvasott, követte a FB oldalát, elolvasta a könyveit, jól ismerik életét, sportolói pályafutását és színészi karrierjét.
Ki ne ismerné ma már azokat a mondatokat, mint például: “Csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot.” , “A kedvencem a hagymás bab.” , “Húzd a csíkodat giliszta!” , “A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!” vagy hogy mi is az a kis piros autó, sárga tetővel.
Kép forrása: Bud Spencer Official Facebook Site
Ez a bejegyzés csupán egy teljes mértékben személyes írás arról, amit érzek, amit rajtam kívül nagyon sokan éreznek most. Egyfajta rekviem, ha szabad egyáltalán ezt a szót használnom. Rekviem arról, hogy elvesztettem a gyermekkori hősömet. Soha egy híresség sem volt olyan hatással rám, mint Bud Spencer és soha nem is lesz már senki, aki képes lesz olyan ikonná válni, mint ő.
Az összes filmjeinek a poénjait a mai napig újra és újra felemlegetem és bár ezerszer láttam őket, ezeregyedszerre sem tudom megunni.
Minden filmje egy élmény számomra és nincs semmi más, amin jobban tudnék szórakozni.
Egy ikon,
egy hős,
egy legenda.
Bárhogy is nevezzük, sosem felegyük őt.
Nagyon fog hiányozni.
Kép forrása: Bud Spencer Official Facebook Site
Gyermekkorom hőse voltál és az is maradsz örökre.
Köszönöm Neked.
Nyugodj békében Carlo.
