Ismerjük meg egymást!

Nemrégen indította el a játékot Szera, melynek lényege, hogy az egyre jobban bővülő gasztroblog tulajdonosok kicsit jobban megismerhessék egymást és nem titkolt vágya a játéknak, hogy akár új barátságok is szövődhessenek.
A szabályok a következők: be kell linkelni azt a személyt, aki meghívott a játékba, el kell árulnunk magunkról 7 dolgot, továbbá meg kell jelölnünk másik 7 bloggert, akikre még kíváncsiak vagyunk.

Engem Anikó (http://vargaani.blogspot.hu) hívott meg, köszönöm, hogy gondolt rám. 🙂

Nos, ezeket szedtem össze magamról. 🙂

1. Imádom Japánt és (szinte) mindent, ami vele kapcsolatos. A japán szokásokat, a japán kultúrát, a japán ünnepeket, mint például a cseresznyefa virágzás ünnepét, és természetesen nagy Anime-fan vagyok. Életem egyik legnagyobb álma, hogy kijuthassak Japánba akár csak néhány hétre is, hogy körbeutazhassam és jobban megismerhessem. Szívesen megtanulnék japánul is.

2. Szenvedélyesen imádom az állatokat. Az állatvédelem híve vagyok. Mióta az eszemet tudom, mindig is voltak állatkáink. Tengeri malacok, nimfa papagájok, törpe hullámos papagáj, cicák, kutyák és persze nyuszik is. Az én kis Drágaszágom pedig nem más, mint a lassan 3 éves törpe kosorrú bakocskám. 🙂

3. Imádok mindent, ami kreatív. Lételemem az alkotás. Legyen az sütés, főzés, rajzolás, fotózás, fotófeldolgozás, fotómanipulációk  vagy bármi, amivel maradandót alkothatok. Jelenlegi szakmám is ehhez fűződik, miszerint webdesignt, céges arculattervezést, logókészítést, reklámanyag tervezést és mindenféle egyéb pixel- és vektorgrafikát készítek. A számítógépen való alkotás is alkotás. 🙂

4. Kávé nélkül nem tudok reggel felébredni. Sajnos nagyon sok kávét iszom, nem is tudnék egy napot se elképzelni nélküle, mégis muszáj 1-1 nap szünetet tartanom, mikor már érzem, hogy nem jó tőle a gyomrom.

5. Életem egyik legnagyobb élménye az volt, mikor Párommal 2010. március 16-án elmentünk a Rammstein koncertre.

6. A kertészkedés szintén kedvelt hobbim, az egyik legjobb módja annak, hogy az ember kicsit kikapcsoljon és kizárja a külvilágot. Nagyon szeretem a virágokat, naphosszat el tudok gyönyörködni bennük. Szívesen elbíbelődök a veteményes kerttel is, bár a gazolást nagyon utálom. Nem is lenne gond vele, ha csak 1-2-szer kellene elvégezni minden évben.. 🙂

7. Mióta először nyaraltunk a tengernél, azóta visszavágyom.

Most kicsit felrúgom a szabályokat azzal, hogy nem jelölök meg további bloggereket, ezért elnézést kérek. Egy darabig kutattam, hogy ki nem vett még részt a játékban, de 1,5 óra keresgélés után feladtam.. 🙂

Ha esetleg még többet szeretnél rólam megtudni, a “Rólam” menüpont alatt még olvashatsz 1-2 dolgot és ha még üzenni is szeretnél, ott megteheted. 🙂

 

Lezárt téma.