Áfonyakrémes eklerfánk

Áfonyakrémes eklerfánk

Az égetett tészta az egyik legjobb tészta véleményem szerint. Szerénysége ellenére sokféleképpen variálható.
Elkészíteni sem nehéz, ha betartunk 1-2 szabályt.
Én most áfonyás töltelékre vágytam, amihez tökéletesen megfelel a fagyasztott áfonya is, így az év bármelyik szakában elkészíthetjük.
A siker pedig garantált. 🙂
Zéé például még be sem falta az első darabot, már közölte velem, hogy “ilyet csinálhatsz máskor is”.

Ami a töltést illeti, jó sok krémünk lesz, úgyhogy ne spóroljunk vele a fánkokban. 🙂
Egyszerűbb lehet a dolgunk, ha nem vágjuk le a fánkok tetejét, hanem egy kis lyukat szúrva bele, feltöltjük a belsejüket.

Én azért vágtam le a tetejüket inkább, hogy jól megtölthessem a krémmel, no meg, hogy maga a csíkos betöltés is plusz dekoráló elem legyen.
Majdnem össze is jött, de győzött a türelmetlenségem, ezért nem vártam meg, hogy teljesen kihűljön és kicsit megdermedjen a krém.
Hát ez van.
Azért így se lett csúnya. 🙂

Hozzávalók

Az égetett tésztához:

  • 15 dkg vaj
  • 1,5 dl víz
  • 15 dkg finomliszt
  • 3-4 tojás
  • csipetnyi só

A krémhez:

  • 5 tojásfehérje
  • 15 dkg kristálycukor
  • 25 dkg fagyasztott áfonya
  • 2 dl tej
  • 1 cs vaníliás pudingpor
  • 2 ek vaníliás cukor (házi)

A tetejére:

  • 8-10 dkg olvasztott étcsokoládé

Elkészítés

  1. A tésztához a vajat, a vizet és a sót felforrósítjuk, majd hozzáadjuk a lisztet és addig keverjük, míg a tészta elválik az edény falától és egy nagy labdacs lesz belőle (kb 1 perc). Kihűtjük.
  2. Robotgéppel egyesével beledolgozzuk a tojásokat. Ha benne van a 3. is, ellenőrizzük, jó e már a tészta. Ha szép nyúlós, akkor jó; ha könnyen szakad, akkor még kell bele egy tojás.
  3. Ha a tészta kész, csillagcsöves (vagy tetszőleges) nyomózsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe kb 10 cm-es csíkokat nyomunk, nem túl közel egymáshoz, mert óriásira fognak nőni.
  4. 190 °C-ra előmelegített sütőben kb 30 perc alatt megsütjük őket. Akkor jó, ha a külseje roppanós.
  5. A krémhez az áfonyát leturmixoljuk. A pudingporral, a tejjel és a vaníliás cukorral sűrűre főzzük.
  6. Közben a tojásfehérjét habbá verjük. Mikor már habosodik kanalanként beledolgozzuk a cukrot is.
  7. Ezután a már megfőtt és még forró pudingba forgatjuk, kisebb adagokban.
  8. Ha kihűlt a tészta, a felső egyharmadát levágjuk és olvasztott csokoládét csorgatunk rá.
  9. Ha kihűlt a krém is, csillagcsöves (vagy tetszőleges) nyomózsákba töltjük, és megtöltjük vele a fánkokat.
  10. Rátesszük a fedőket és kész vagyunk.

Megjegyzések:

• Kb 15 db eklerünk lesz ebből az adagból.

• Amint látható, tökéletes ez a recept, ha tele a fagyasztónk tojásfehérjével.

• Elkészíthetjük a tésztát egy nappal előbb is, mint betöltenénk, de készüljünk fel rá, hogy másnapra meg fog puhulni, ezért még a sütés napján vágjuk le a tetejüket, amíg ropogósak.

• A kisült fánkokat óvatosan fogjuk meg, mert a belsejük teljesen üreges és vékony a faluk. Magyarán, könnyen törnek.

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!
Ha szereted a recept videókat, Youtube csatornámon sokat megtalálsz és folyamatosan bővül a tartalom újabbakkal is.
Minden feliratkozást és lájkot nagyon köszönök!

 

Lezárt téma.