Epres-citromkrémes Pavlova torta
Évek óta szerettem volna “Szedd magad” gyümölcsben részt venni, de mindig volt valami, amiért nem jött össze, idén viszont végre sikerült elmenni az első ilyen élményemre, méghozzá eperszedés formájában. Nem árt tudni az ilyen “szedd magad” akciókról, hogy mindig ezren vannak, folyamatosan szedik a gyümölcsöt, és nem lehet elég korán érkezni ahhoz, hogy ne kelljen keresgélni, merre vannak még leszedni érdemes darabok. Azért mi ügyesek voltunk, 2 óra alatt 14 kg-t szedtünk, úgyhogy addig ehetjük most az epret, amíg ki nem pukkadunk. Persze mi még kispályások voltunk, ahogy elnéztem a többieket, 20 kg alatti mennyiséggel csak 1-2 ember tért haza. 🙂
No de nekünk így elsőre ennyi most elég lesz.
Szóval, pár epres sütemény és egyéb fogyasztani való készült nálam a napokban, a sort pedig ezzel a Pavlova tortával kezdtem, csökkentve a fagyasztóban sorsára várakozó tojásfehérjék számát.
A végeredmény olyannyira jó lett, hogy ez a hatalmas torta rekord idő alatt fogyott el, és magam is meglepődtem, hogy nem is lett annyira gej, mint amire számítottam. Még én is 2 szeletett ettem meg belőle egymás után, mert nem bírtam ellenállni ennek a fantasztikus, szájban szétolvadó finomságnak.
Azt nem mondom, hogy minden héten elkészítem, mert hát egy ilyen torta után muszáj dupla edzést tartani, de a kedvencek közé igenis, hogy bekerült. 🙂
————————————————————————————-
Egy kis történelem:
Anna Matvejevna Pavlova a 20. század elejének legnagyobb balerinája volt. Ő volt az aki a balettet a világ számos részén, Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is népszerűvé tette. Hatása a mai napig érezhető. Róla nevezték el ezt a tortát, melynek születési helyének címéért Ausztrália és Új-Zéland is verseng. Egy biztos, egyik ország ünnepi asztaláról sem hiányozhat soha a Pavlova torta. 🙂
Az eredeti recept az idők során csiszolódott, de alapvetően nem változott, összetevői roppant egyszerűek: felvert tojásfehérje, cukor, tejszínhab, némi kukoricaliszt, ecet és gyümölcsök.
————————————————————————————-
És ha már tavasz és eper és napsütés, ezért ezt a tortát a 78. VKF! játékra gondolván készítettem el. 🙂
A leírás alatt Videót is megnézhetsz az elkészítéséről!
Hozzávalók
A habcsókhoz:
- 4 tojásfehérje
- 20 dkg kristálycukor
- 1 ek citromlé
- 1 tk szárított citromhéj
- 1 tk étkezési keményítő
A feltéthez:
- 4 ek citromkrém (lemon curd)
- 2 dl habtejszín
- 60-70 dkg friss eper
- egy marék citromfű levél és bóbita
Elkészítés
- A sütőt előmelegítjük 150 °C-ra. Egy nagy gáztepsit kibélelünk jó minőségű sütőpapírral. Egy pici pohárban összekeverjük a citromlevet a szárított citromhéjjal.
- A tojásfehérjéket robotgéppel elkezdjük habbá verni. Amikor már kezd hab lenni, kisebb adagokban hozzákeverjük a kristálycukrot és addig verjük, amíg a habverő végéről már nem folyik le a hab, szép csúcsos és fényes lesz. Hozzáadjuk a citromlevet és héjat, végül az étkezési keményítőt is.
- A habcsókot a tepsi közepére halmozzuk. Kb 22 cm átmérőjű kört formázzuk és betesszük a sütőbe (nekem 26 cm-esre nőtt a sülés közben). Levesszük a hőfokot 120 °C-ra és figyelünk rá, hogy ne barnuljon meg a habcsók. Mivel az én sütőm nem igen tud kisebb fokot, mert akkor ki is kapcsolna, így időnként kinyitottam teljesen a sütőajtót 1-2 percre, hogy kicsit visszahűljön. Kb. 50-60 perc alatt meg is sül. Onnan tudjuk, hogy kész, ha óvatosan megérintve szilárd állagot érzünk.
- Kivesszük a sütőből és hagyjuk teljesen kihűlni. Óvatosan áthelyezzük egy tortatálra.
- Megkenjük a tetejét a citromkrémmel. A tejszínt kemény habbá verjük és ezt is eloszlatjuk a tortán. Végezetül jól megpakoljuk fél vagy negyedekre vágott eperrel és citromfű bóbitákkal, illetve levelekkel díszítjük.
Az én epreim többsége még savanykás volt, ezért csodásan kiegyensúlyozta a habcsók édességét. Az eredeti recepthez képest az ecetet nálam a citromlé helyettesíti. Persze még az is szándékomban állt ezzel, hogy a citrom tovább enyhítse az édes ízt.
Ezt a receptet Videón is megnézheted, csak kattints az alábbi képre, hogy elinduljon:
Ha szereted az ilyen Recept Videókat, iratkozz fel a YouTube csatornámra, ahova folyamatosan töltöm majd fel őket. 🙂
Magát a videót is lájkolhatod a YouTube-on.
Minden lájkot és feliratkozást nagyon köszönök!
Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!