Nagyon Csokoládés Sajttorta

Nagyon Csokoládés Sajttorta

Mostanában csokimániában szenvedek. Állandóan csokit ennék vagy pedig csokoládés süteményeket. Még Párom is meglepődött azon, hogy születésnapomra nem valami gyümölcstortát kértem, hanem csupa-extra-tripla-über csokitortát. 🙂
Igen, idén is ő készítette a szülinapi tortám. 🙂 Az alap volt, hogy az ő születésnapjára mindig sütöttem tortát, pár éve viszont szép hagyománnyá vált nálunk, hogy az én szülinapomra pedig ő süt nekem.

Tavaly és tavaly előtt ezt a Tejszínes-őszibaracktortát kértem, idén viszont egy roppant egyszerűen elkészíthető tortát kértem, mégpedig Lorraine Pascale csokoládés sajttortáját.
A mennyiségeken változtattunk picit, hogyan jöttek ki jobban a dolgok, na meg az itthoni alapanyagokból válogattunk. Nagyon jól sikerült megválasztani, miből készüljön a torta, ugyanis egy eszméletlenül finom csokitorta lett belőle, olyan, ami egyenesen függővé tesz.
Való igaz, nem egy olcsó torta, viszont mindenképp megéri elkészíteni, mert tényleg isteni finom. Na meg nagyon gyorsan, könnyen összedobható, még sütni sem kell.

Mivel a tetején lévő csokoládé keményre dermed vissza, így az kicsit megnehezíti a szeletelést és az evést. Engem különösebben nem zavart a dolog, de ha felmelegített tejszínben olvasztjuk meg a csokoládét, akkor lágyabb lesz a hűtés után is.

Reklám ide vagy oda, mi ezeket a termékeket használtuk a tortához és nem is fogunk legközelebb sem eltérni ettől. 🙂

Hozzávalók

Az alaphoz:

  • 1 cs Győri Édes kakaós, omlós keksz (180g)
  • 1 cs Győri Pilóta keksz tripla kakaós (180g)
  • 100 g vaj (nem margarin)

A töltelékhez:

  • 750 g mascarpone
  • 4 ek porcukor
  • 2 és fél tábla Boci tejcsokoládé (1 tábla 100g)
  • 1 tábla Boci étcsokoládé (1 tábla 90g)

A tetejére:

  • 1 tábla Boci étcsokoládé (1 tábla 90g)
  • fél tábla Boci tejcsokoládé (1 tábla 100g)
  • 1/3 tábla Boci fehércsoki (1 tábla 90g)

Elkészítés

  1. A kekszeket robotgépen morzsává aprítjuk. (vagy manuálisan összetörjük.) A vajat megolvasztjuk és alaposan elkeverjük a kekszmorzsával. Egy 20 cm-es kapcsos tortaforma aljába szórjuk és elegyengetjük. Hűtőbe tesszük.
  2. A mascarpone-t egy nagy tálban összekeverjük a porcukorral. Nem kell robotgép, sima fakanál vagy kézi habverő elegendő hozzá.
  3. A tej- és étcsokoládét megolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk, majd kanalanként beledolgozzuk a mascarpone-ba.
  4. Elsimítjuk a krémet a kekszalap tetején, visszatesszük a hűtőbe.
  5. Az ét- és tejcsokit megolvasztjuk, kicsit hűlni hagyjuk, hogy ne legyen túl meleg, mert megolvasztaná a mascarponet. Ha már nem túl meleg, de még folyékony, ráöntjük a torta tetejére, és körbeforgatjuk azt, hogy egyenletesen elterüljön a csoki.
  6. A fehércsokit megolvasztjuk, kis sütőpapír tölcsérbe öntjük, a végére pici lyukat vágunk és a még folyékony csokoládé tetejére kb 2 cm-enként csíkot húzunk vele. Fogunk egy fogpiszkálót és a fehércsoki csíkokra merőlegesen, ugyanúgy kb 2 cm-enként becsíkozzuk a torta tetejét. Hűtőbe tesszük dermedni és kész is van.

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!
Ha szereted a recept videókat, Youtube csatornámon sokat megtalálsz és folyamatosan bővül a tartalom újabbakkal is.
Minden feliratkozást és lájkot nagyon köszönök!

 

Lezárt téma.