Narancsos virágok

Narancsos virágok

Nagyon szeretjük a mindenféle aprósüteményeket, legyen az bármilyen ízesítésű. Linzerfélékből is sokfélét szoktam sütni. Lekvárost, marcipánost, citromosat, csokisat, és még sorolhatnám.
Most narancsosat szerettem volna alkotni, méghozzá úgy, hogy tényleg lehessen is érezni a narancs ízét. 🙂 Mivel a narancslének nincsen olyan intenzív íze, mint a citromnak, ezért én mindenképp javaslom a narancslikőr használatát a mázhoz, vagy legalább keverjük a kettőt. Persze ez így csak felnőtteknek való édesség lesz, de hát ennyi nekünk is jár! 🙂
Mint általában a linzereket, ezt is előre elkészíthetjük, sőt, fogyasztás előtt 1 napot mindenképpen hagyjuk békén, mert frissen egészen más az íze (szerintem nem az igazi), míg másnapra összeállnak az ízek és nagyon finom lesz. 🙂

A leírás alatt Videót is megnézhetsz az elkészítéséről!

Hozzávalók

A tésztához

  • 30 dkg finomliszt
  • 17 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 1 ek vaníliás cukor
  • 1 tojás
  • csipetnyi só
  • 1 narancs reszelt héja

A mázhoz

  • 10 dkg porcukor
  • 2 ek narancslikőr + 1 ek narancslé
  • kandírozott narancshéj apróra vágva

Elkészítés

  1. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. Frissen tartó fóliába csomagolva 1-2 órára hűtőbe tesszük.
  2. Enyhén lisztezett deszkán 7-8 mm vastagra nyújtjuk és virág formájú szaggatóval kiszaggatjuk.
  3. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb 10 percig sütjük, míg az aljuk barnulni nem kezdenek.
  4. Miután kihűltek a sütik, összekeverjük a porcukrot a narancslikőrrel és lével, majd mindegyik tetejét bevonjuk a mázzal.
  5. Minden virág közepére halmozunk egy kevés apróra vágott kandírozott narancshéjat.

Ebből a mennyiségből kb 40 db narancsos virág lesz.

Ezt a receptet már Videón is megnézheted, csak kattints az alábbi képre, hogy elinduljon:

youtube

Ha szereted az ilyen Recept Videókat, iratkozz fel a YouTube csatornámra, ahova folyamatosan töltöm majd fel őket. 🙂
Magát a videót is lájkolhatod a YouTube-on.

Minden lájkot és feliratkozást nagyon köszönök!

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!

 

Lezárt téma.