Meyer citromos pite

Meyer citromos pite

Nem hittem volna, de nekem is sikerült beszereznem a híres-neves Meyer citromból. 🙂 Már kb két éve hallok róla folyton, hogy milyen csodálatos, fantasztikus gyümölcs. Eddig hiába kerestem, de nagy szerencsémre most sikerült találnom, így végre én is megkóstolhattam. Mit is mondhatnék.. egyáltalán nem alaptalan ez a nagy Meyer-mánia, ugyanis valóban megéri keresni, mert tényleg nagyon finom!

Valahol azt olvastam, hogy a citrom és a narancs keresztezéséből jött létre ez a csoda. Kinézetre amolyan mini narancsnak tűnik, a héja egész narancssárgás, simább, mint a citromé, és nincsen “csúcsa” sem, mint a sima testvérének. Az illata is egészen narancsos, amikor félbevágjuk. A leve nem annyira savanyú, mint a citromé, de nem is édes, mint a narancsé. Állagra pedig elég puha és nem is tartható el annyi ideig, mint a jól ismert társa.  Érdekes, különleges, ezentúl biztos, hogy minden évben vadászni fogok rá! 🙂

Sajnos állítólag igen rövid a szezonja, csak január-február az az időszak, ami alatt felfedezhető a boltokban, így mindenképp ki kell használni a lehetőségeket. Én már gondoltam a nyárra is (vagy inkább már a tavaszra), és kis jégkockák formájában fagyasztottam le a levéből egy fagyira és még egy ilyen pitére való adagot.

És ha már szóba került maga a pite, akkor pár mondatot ejtsünk meg róla is. 🙂

Ezzel a pitével egy új kedvenc csatlakozott a favorit desszertek listájához, én teljesen odáig voltam érte. 🙂 A recept eredetije River Cottage-ból származik, és első látásra beleszerettem. A recept, ahogy az már megszokott Hugh Fearnley-Whittingstall-tól, nem okozott csalódást, sőt, megtaláltam végre Az Igazi Citromos süteményt, ami tényleg citromos!

És ha már volt Meyer citromom, akkor egyértelmű volt, hogy azzal próbálom ki. Egy kevés “sima” citromlevet is adtam azért hozzá, hogy biztos lehessek a krém citromosságában.

Ha nem lenne még elég ennek a receptnek a magasztalásából, annyit mondanék végszónak, hogy az utolsó kívánságom egészen biztosan egy ilyen Meyer citromos pite lenne. 🙂

A leírás alatt Videót is megnézhetsz az elkészítéséről!

Hozzávalók

Az omlós tésztához:

  • 200 g finomliszt
  • 35 g porcukor
  • egy csipet só
  • 125 g felkockázott sótlan vaj
  • 1 tojás sárgája
  • 2-3 ek hideg tej (amennyi szükséges)

A töltelékhez:

  • 2 dl Meyer citromlé (jelen esetben 3 db Meyer citromból)
  • fél citrom leve
  • 1 tk citromhéj
  • 4 egész tojás
  • 4 tojás sárgája
  • 250 g porcukor
  • 150 ml habtejszín

Elkészítés

  1. A tésztához a lisztet, porcukrot és a sót összekeverjük. Belemorzsoljuk a vajat. Hozzáadjuk a tojás sárgáját és annyi tejet, amennyit felvesz (kb 2 ek).
  2. Jól összegyúrjuk, és fóliába csomagolva 30 percre a hűtőbe tesszük pihenni.
  3. Kézi habverővel felverjük a tojásokat a sárgákkal és a cukorral, majd hozzáadjuk a citrom levét és a citromhéjat. Félretesszük 10 percet pihenni, ezután átkeverjük.
  4. Újabb 10 percig pihentetjük, ezalatt előmelegítjük a sütőt 180 °C-ra és a tésztát kinyújtjuk akkorára, hogy egy 25 cm-es piteformába beleférjen úgy, hogy körben átlógjon a tészta a peremén.
  5. Megszurkáljuk villával, beborítjuk sütőpapírral és megtöltjük sütőbabbal. Így “vakon” elősütjük 15 percig.
  6. Vegyük le róla a sütőbabot és süssük még 10 percig, hogy kapjon egy kis színt. Ezután vágjuk le a kilógó tésztát.
  7. A töltelékhez adjuk hozzá a tejszínt úgy, hogy közben erőteljesen keverjük a kézi habverővel, nehogy kicsapódjon, és szépen elvegyüljön egymással.
  8. Vegyük vissza a sütőt 155 °C-ra.
  9. Szűrőn keresztül öntsük a tölteléket a tésztára és 30-35 percig tegyük be a sütőbe.
  10. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni, de legjobb, ha egy éjszakát pihentetjük a hűtőben.

Mivel a nálunk kapható citrusok héját mindenféle gombaölővel és társaival kezelik, amit vagy le lehet mosni róla, vagy nem, így én inkább átszoktam a szárított citromhéjra, biocitrom híján. Vérző szívvel, de itt sem használtam fel a Meyer citrom héját, ezért adtam meg a citromhéj mennyiségét teáskanálban.

Ne tévesszen meg a hosszú leírás, nagyon könnyű elkészíteni. Citrom-rajongóknak kötelező darab!

Ezt a receptet már Videón is megnézheted, csak kattints az alábbi képre, hogy elinduljon:

youtube

Ha szereted az ilyen Recept Videókat, iratkozz fel a YouTube csatornámra, ahova folyamatosan töltöm majd fel őket. 🙂
Magát a videót is lájkolhatod a YouTube-on.

Minden lájkot és feliratkozást nagyon köszönök!

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!

 

Lezárt téma.