Rögtön puha mézeskalács

Rögtön puha mézeskalács

Bár az ünnepek már elmúltak, csak most jutottam odáig, hogy megmutassam az idei (illetve már tavalyi) mézeskalácsaimat, hogy sikerültek.

Sok éve már, hogy az alapreceptet megtaláltam egy Pékmester magazinban és nagyon jól bevált. Azóta már kicsit változtattam rajta és sokszor megsütöttem már ezt a mézeskalácsot, de díszíteni először 2-3 éve próbáltam, csakhogy a cukormáz ahogy megszáradt rajta, le is pergett rögtön.
Szerencsére volt, aki segítsen, mi a titka a tartós mézeskalács máznak, ezúton is köszönöm Draskovich Edinának és Nagy Adrienn-nek a tippeket, amiknek hála tökéletesre sikerült a díszítés. 🙂
Persze, ami a tartósságát illeti.. 🙂 Van még mit gyakorolni, de első próbálkozásra nem is lettek olyan rosszak a csipkemintáim, szerintem.

Szóval a trükkje egyrészt annyi, hogy miután kisültek a mézeskalácsok, szobahőmérsékleten, tálcára sorakoztatva hagyni kell 1-2 napig őket, hogy felvehessék a levegő páratartamát. Persze ez akkor ideális, ha nem totál száraz a levegő otthon, mert akkor párásítani kell. 🙂

Másrészt pedig fontos, hogy ne legyen túl sűrű az íróka, mert akkor nagyon gyorsan megszárad, nem tapad a mézesre, és másnap könnyen lepereg. Így, hogy biztosan jó legyen, Adriennél kerestem hozzá írókának valót. Nagyon jól leírja, hogy mikor jó az állaga.

Ezeket betartva sikert érhetünk el. 🙂

Ez a mézeskalács a sütés után rögtön puha lesz, azonban, ha kicsit szárazabb a levegő otthon (mint nekem sem sikerült teljesen jól a párásítás a szobában) előfordulhat, hogy kicsit bekeményednek. Akkor sincs semmi gond, a díszítés után tegyünk a fémdobozba közéjük egy negyed almát és 1 nap alatt visszapuhulnak. Az almát ezután vegyük ki.

Hozzávalók

  • 30 dkg finomliszt
  • 0,7 dl méz
  • 7 dkg nádcukor
  • 35 g vaj
  • 1 dl tej
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 tk őrölt fahéj
  • 1 tk őrölt gyömbér
  • fél tk őrölt szegfűszeg

A cukormázhoz:

  • 1 tojásfehérje
  • kb 20 dkg porcukor, átszitálva
  • 1 tk citromlé

Elkészítés

  1. A vajat, a mézzel, cukorral és a fűszerekkel kis lángon összemelegítjük. Felöntjük a tejjel, elkeverjük, kihűtjük.
  2. Hozzáadjuk a szódabikarbónával elkevert lisztet és tésztává gyúrjuk. Frissen tartó fóliába csomagolva 1 napra hűtőbe tesszük.
  3. Lisztezett deszkán 5-7 mm vékonyra nyújtjuk a tésztát, tetszőleges formákkal kiszaggatjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk őket, de nem túl közel egymáshoz.
  4. 180 °C-ra előmelegített sütőben kb 10 percig sütjük. Figyeljünk, hogy ne süssük túl őket, de a teteje már ne horpadjon be, ha picit megnyomjuk.
  5. Ha nem akarjuk feldíszíteni őket, miután teljesen kihűltek, fémdobozba tesszük őket és azonnal puhák, fogyaszthatók.
  6. Ha fel akarjuk díszíteni őket, tálcára téve 1-2 napig szobahőmérsékleten állni hagyjuk, hogy megszívják magukat a levegő páratartalmával.
  7. A cukormázhoz a fehérjét elkezdjük habbá verni, majd fokozatosan adagoljuk hozzá az alaposan átszitált porcukrot, majd a citromlevet is. Hogy pontosan mennyi porcukor kell hozzá, az a fehérje nagyságától függ. Akkor jó, ha egy fogpiszkálóval csíkot húzunk a kézfejünkre és az nem folyik szét. Ne legyen túl sűrű sem.
  8. Nem maradt más hátra, csak a díszítés. Egy zacskóba belekanalazzuk a mázat, picike lyukat vágunk a végére és tetszőleges mintákkal feldíszítjük a mézeskalácsokat. Miután a cukormáz teljesen megszáradt, jól záródó fémdobozba tesszük őket.

 

Ebből az adagból kb 44 db mézeskalács lesz a kiszúró nagyságától függően.

Az írókázás opcionális, ha azt kihagyjuk, akkor tekinthető ez a sütemény tojásmentesnek. Ne lepődjünk meg, hogy ez a cukormáz sok lesz ehhez az adaghoz, de szerintem még a dupla adaghoz is megmaradna belőle valamennyi. 🙂

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!
Ha szereted a recept videókat, Youtube csatornámon sokat megtalálsz és folyamatosan bővül a tartalom újabbakkal is.
Minden feliratkozást és lájkot nagyon köszönök!

 

Lezárt téma.