Fahéjas almalekvár

Fahéjas almalekvár

Jó pár évvel ezelőtt, mikor hasonlóan sok almát kaptunk, akkor készítettem először ilyen lekvárt, (mellesleg ez is volt az első lekvár, amit kipróbáltam) és azóta is mindig van néhány üvegnyi. 🙂

Én mindig is a lehető legkevesebb cukorral szoktam elkészíteni a lekvárokat, mert szeretem, ha maga a gyümölcs íze dominál, arról nem is beszélve, ha jó édes az adott gyümölcs, akkor miért is tennék bele több kilónyi cukrot. Mivel most többféle almát is kaptunk, ezért mindegyikből került a mostani adagba, nevezetesen a nagy része idared/jonatán, kis része golden és 2-3 db granny smith is került azért bele.
Eddig csak reszeltem az almát, most viszont az jutott eszembe, hogy egy részét leturmixolom, ezáltal egyrészt a magam dolgát is megkönnyítem, mert annál kevesebbet kell lereszelni, másrészt, az állaga is “lekvárosabb” lesz.
Az ötlet jónak bizonyult, ízre is, állagra is tök jó lett. 🙂 Ezentúl is így fogom csinálni.

Megunhatatlan, kalácsra, kenyérre vagy süteménybe egyaránt nagyon finom!

Hozzávalók

  • 4,5 kg alma
  • 350 g diabetikus befőzőcukor (1 doboz)
  • 1 ek fahéj
  • 1 citrom leve

Elkészítés

  1. Az almákat meghámozzuk, az esetleges barna részeket kivágjuk.
  2. 1,5 kg-nyi almát csutkátlanítunk, kis kockákra vágjuk és kevés vízzel turmix gépben leturmixoljuk és egy nagy fazékba öntjük. Ráfacsarjuk a citrom levét, elkeverjük.
  3. A maradék almát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Belekeverjük az almapépbe.
  4. Hozzáöntjük a befőzőcukrot is és az egészet kevergetve felforraljuk. Mivel elég nagy mennyiségről van szó, ezért én tovább szoktam forralni 2-3 percnél.
  5. Gondosan előkészített üvegekbe merjük (először csak egy keveset és pár másodpercig hagyjuk, hogy az üveg átmelegedjen – ez azért szükséges, hogy a hirtelen hőváltozástól nehogy eltörjön az üveg), celofánt teszünk a tetejére, egy befőttes gumival rögzítjük és jól rácsavarjuk a tetejét. (Ne legyen nagyon feszes a celofán, mert ahogy rácsavarjuk a tetőt, elszakadhat.)
  6. Nagy méretű törülközőkkel vagy pokróccal bebugyoláljuk az üvegeket és hagyjuk őket teljesen kihűlni. Ez 1-2 napba is belekerülhet, ezért olyan helyre tegyük félre, ahol nem lesznek útban.

Ebből az adagból 6 üvegnyi (kicsi, nagy vegyesen) lekvár lett, de azóta már elkészült az újabb adag is. 🙂

A képen látható kalács az alábbi recept szerint készült, csak nem bárány formájú lett, hanem 6os fonással készítettem. Hogy hogyan kell a 6os fonást csinálni, az itt látható videón megnézhetjük.

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!
Ha szereted a recept videókat, Youtube csatornámon sokat megtalálsz és folyamatosan bővül a tartalom újabbakkal is.
Minden feliratkozást és lájkot nagyon köszönök!

 

Lezárt téma.