Mézes őszibaracklekvár

Mézes őszibaracklekvár

Imádom az őszibarackot. Méghozzá a lédús és mézédes sárga húsú őszibarackot. Számomra a legfantasztikusabb gyümölcs az összes közül. Képes vagyok belőle 2-3 kg-nyit is megenni egy nap.

Így is szeretem a legjobban, önmagában, nyersen. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet belőle isteni finom süteményt, vagy tortát készíteni. A legkedvencebb tortám az őszibarackból a Tejszínes-barackos tortám.

Tavaly azonban arra gondoltam, miért is ne próbáljam ki lekvárként, és abszolút nem bántam meg. Annyira finom lett a lekvár is belőle, hogy állandó szereplő lesz az éves befőzni való listámon. 🙂

Hozzávalók

  • 1,5 kg őszibarack (lehet akár fehér húsú és sárga húsú is vegyesen)
  • 20 dkg méz (virág vagy akác)
  • 1 nagy citrom leve (vagy 2 kisebbé)
  • 1 cs zselésítőszer 3:1

Elkészítés

  1. A barackok héját lehúzzuk, kimagozzuk, nagyobb darabokra vágjuk. A citromlével és a mézzel együtt leturmixoljuk.
  2. Fazékba öntjük, elkeverjük benne a zselésítőszert és felforraljuk.
  3. 4-5 percig forraljuk, utána gondosan előkészített üvegekbe merjük (először csak egy keveset és forgassuk körbe az üveg oldalán – ez azért szükséges, hogy a hirtelen hőváltozástól nehogy eltörjön az üveg), celofánt teszünk a tetejére, egy befőttes gumival rögzítjük és jól rácsavarjuk a tetejét.
  4. Nagy méretű törülközőkkel vagy pokróccal, paplannal bebugyoláljuk az üvegeket és hagyjuk őket teljesen kihűlni. Ez 1-2 napba is belekerülhet, ezért olyan helyre tegyük félre, ahol nem lesznek útban.

Ebből az adagból 3 üvegnyi lekvár lesz.

Ne felejts el követni a Facebook-on is, hogy elsőként értesülj az újdonságokról, új receptekről és új videókról!
Instagram-on még több tartalmat osztok meg!
Ha szereted a recept videókat, Youtube csatornámon sokat megtalálsz és folyamatosan bővül a tartalom újabbakkal is.
Minden feliratkozást és lájkot nagyon köszönök!

 

Lezárt téma.